1. Lehet szótárt használni a TELC nyelvvizsgán?

Nem, a TELC angol nyelvvizsgán egyik vizsgarésznél sem megengedett a szótár használata. Ez talán elsőre ijesztőnek tűnhet, de a szótárhasználat tilalma nem jelenti azt, hogy a TELC nyelvvizsga feladatai emiatt nehezebbek lennének más nyelvvizsgák feladatainál, sőt. A szókincs itt jellemzően hétköznapibb, közismert, az adott szinten egyszerűen megérthető, illetve a feladatok is úgy vannak felépítve, hogy ha mégis lennének bennük olyan szavak, amelyek szélseskörben nem feltétlenül tartoznak az adott szint kötelező ismeretanyagához, a szövegkörnyezetből könnyedén kikövetkeztethetőek. 

Nagy segítség, ha a vizsgázó előre tudja ezt az információt, eleve így készül a vizsgára, hogy nem használhat majd szótárt és sokkal inkább támaszkodik a rutinjára, illetve arra, hogy ismeri a típusfeladatokat, minthogy a szótára segítségében bízna. Bizonyos értelemben még előny is az, hogy nem kell szótárazással időt eltölteni, nem kell időt hagyni rá a feladat megoldásának végén, nem vesz el figyelmet és időt a végén az ellenőrzésre szánt időből sem.

2. Mit kell magammal vinnem a TELC nyelvvizsgára?

Fontos, hogy legyen nálad érvényes fényképes igazolvány (személyi igazolvány, útlevél, vagy jogosítvány), megfelelően kifaragott ceruza, toll és radír. Hozhatsz magaddal innivalót is, ez esetben az a legjobb, ha saját, egyszínű kulacsot viszel, ha ugyanis a palackodon van címke, azt belépéskor el kell távolítanod. Az innavalóval kapcsolatban még egy fontos dolog van: ha véletlenül leöntöd a feladatlapodat, sajnos nem kaphatsz újat. Azt javasoljuk, a terembe lépés előtt igyál, illetve az írásbeli vizsga szüneteiben vedd elő az innivalódat, vizsga közben ne tartsd a padodon!

3. Mi történik, ha elkésem a TELC vizsgáról?

Rossz hírünk van, a TELC nyelvvizsgán odafigyelnek a pontos érkezésre, késés esetén nem vehetsz részt a vizsgán, ez vonatozik a szóbeli és az írásbeli részre is. Pontosan jegyezd fel, hogy mikor kell megérkezned a helyszínre és inkább egy fél órával korábbi időpontot célozz meg, hogy ha bármi közbejön, akkor se kelljen rohannod és időben megérkezz a vizsga kezdete előtt.

4. Ha komplex TELC vizsgára jelentkeztem, de csak a fele sikerült, kaphatok-e róla bizonyítványt?

Igen, ha komplex vizsgára is jelentkeztél, de csak az egyik része sikerült, a sikeres szóbeli vagy írásbeli vizsgáról a Telc nyelvvizsgaközpontja külön bizonyítványt állít ki. Ebben az esetben legközelebb már csak a hiányzó részből kell vizsgát tenned és ha sikeresen teljesíted, a két “rész-bizonyítvány” együttesen egy komplex nyelvvizsgát fog érni.

5. Ha sikerült a TELC nyelvvizsga, hogyan kapom meg a bizonyítványomat?

A nyelvvizsga-bizonyítványt azon a vizsgahelyen tudod átvenni, ahol a jelentkezésedet leadtad. Személyesen kell bemenned érte, ott pedig fényképes igazolvánnyal (személyi igazolvány, útlevél, vagy jogosítvány) kell igazolnod magadat, így tudod átvenni a kiállított bizonyítványodat.

6. Mit tegyek, ha jelentkeztem a TELC nyelvvizsgára, de nem tudok rá elmenni?

Ha kiderült, hogy nem tudsz jelen lenni azon az adott vizsgán, amire jelentkeztél, a vizsga előtti 32. napig lemondhatod a nyelvvizsgát, és visszatérítik számodra a vizsgadíjat. A vizsgát megelőző 32. nap után, de még a 22. nap előtt részleges díjvisszatérítést kapsz, ha jelzed, hogy nem fogsz tudni megjelenni. A vizsgajelentkezés határideje után pedig halasztási díj megfizetésével kérheted, hogy egy másik időpontban vizsgázhass. Érdemes tehát odafigyelni az időpontokra és ha kiderült, hogy halaszthatatlan dolgod akadt, vagy valami akadályoz abban, hogy részt vegyél a vizsgán, minél hamarabb jelezd ezt a vizsgaközpont felé!

7. Telefonon kérhetek-e tájékoztatást arról, hogy sikerült-e a TELC nyelvvizsgám?

Sajnos erre nincs lehetőség, a következők közül választhatsz: interneten vagy személyesen érdeklődhetsz afelől, hogy átmentél-e a vizsgán.

8. Mennyibe kerül a Telc középfokú (B2) nyelvvizsga?

A TELC középfokú (B2) nyelvvizsga árai a következőképpen alakulnak 2021-ben:

Komplex nyelvvizsga: 32.500 Ft Írásbeli nyelvvizsga 22.000 Ft Szóbeli nyelvvizsga 21.000 Ft
Click to listen highlighted text!